Nos akkor itt lenne az első fejezet - vagyis inkább a nulladik - ami elsőre egész rövid, de hamarosan jön az első teljes fejezet, ami sokkal eseménydúsabb mint ez. Jó olvasást kívánok mindenkinek! Megjegyzést írni ér, nem harapok! :)
Moonie Black ~
MELODY MOOR
Izé. Heló! Vagy valami ilyesmit kellene írnom nem? Nos, igazából egész hülyén érzem magam. Tulajdonképpen egy pöttyös borítós füzetnek írogatok - mármint fogok az elkövetkezendő időben - ami maximum egy fokkal jobb mintha magamban beszélnék, ami néha szintén csak szokásom. A lényeg az, hogy barátnőim javaslatára kezdek ma neki a napló írásnak, ami véleményük szerint segíteni fog nekem egyrészt önmagam kifejezésében, másrészt ha ők nem tudják meghallgatni az aznapi idegösszeomlásom történetét, lesz hova kitombolnom magam.
Az első bejegyzést pedig mindenképpen a bemutatkozásra terveztem szánni, mielőtt belecsapnék a közepébe.
Melody Moor vagyok, huszonegy éves és imádom az életemet. Nem vagyok sem híres énekes, színész, modell esetleg komédiás, - nem mintha vágynék ilyesmire - hanem egy jól profitáló ruhaszalonnál dolgozom. Mindig is egy ilyen állásban képzeltem el magam kiskoromban. Sohasem akartam a figyelem középpontjában állni, maximum közvetett módon mint most, mivel mindig ilyen egyszerű voltam mint napjainkban. Egyszerű áll alá érő barna hajammal, egyszerű zöldesbarna, szemeimmel átlagos alakommal - és szerintem az átlagosnál kisebb (!!!) melleimmel - egyszerűen nem való vagyok a középpontba. A kis szeplőimről az orrom körül pedig inkább ne is beszéljünk.
Szóval a dolgom tulajdonképpen az, hogy - mivel kiskorom óta rendkívül vizuális vagyok, és meglehetősen jól vetem papírra a fejemben kiötlötteket - a mai könyvekben írók által megálmodott öltözékeket keltem életre. Úgy mint Penryn Jackson - Vörös hóvihar című könyvéből a csodálatos vörös csipkeruhát, vagy azt az éjkék estélyit melyet Elison Blake álmodott meg az Éjsötét című könyvében.
Egyszóval csodálatos a munkám. Mármint számomra az. Valami olyasmit létrehozni, életre kelteni amit valaki más megálmodott? Leírhatatlan az az érzés, mikor meglátom az írók arcát egy-egy ruha láttán. Természetesen volt olyan alkalom is, hogy a ruha nem felelt meg az álmoknak, de legtöbb esetben a dolgok helyrehozhatóak voltak, s a vége hatás sem maradt el.
Szabadidőmben gyakran olvasgatok, vagy a barátaimmal vagyok. A két legjobb barátnőim - azt hiszem fontos őket is bemutatnom (???) - Cassidy Cell (Cass) és Eleanor Michaelson.
NEM FONTOSSÁGI SORREND (!!!)
Cassidy a barátságunkban mindig az élen van. Általában ő visz bele minket a legtöbb rosszba, megfelelő körítéssel ellátva - természetesen, hogy azt higgyük valami jó, és nagyobb dolog érdekében csináljuk az aktuális dolgot. Hullámos szőke hajával, szürkéskék szemével és - fel lettem hatalmazva hogy ezt leírjam - nagy mellével egyáltalán nem nyújt átlagos látványt.
Eleanor inkább az ész, és józanság szava a barátságunkban. Általában megpróbálja Cass próbálkozásait szabotálni legtöbb esetben sikertelenül. Néha úgy érzem magam, mintha a vállamon ülő angyal és ördög felnagyított vitáját látnám. Sötétbarna rövid haja van, barna szeméből mindig csillog az értelem. Ha megkérdezne bárki, rá sem tudnám azt mondani, hogy átlagos.
Szóval ennyi lett volna az első bejegyzésem, így már azt hiszem kicsit érthetőbb lesz amit az elkövetkezendő... nos sok-sok oldalon írni fogok. Remélem hasznos lesz számomra ez az egész és nem keveredem hasonló esetekbe mint a legtöbb béna romantikus regényben, miszerint elveszítem a naplómat és valami idióta megtalálja, kiposztolja az egészet a világhálóra én pedig megszégyenülök, vagy hasonlók. Szép gondolatok így estére nemde?
